2 millió „Zsoltnak” – lebukott a zsaroló

Ma kezdi tárgyalni a Keszthelyi Járásbíróság annak a férfinek az ügyét, aki 2 millió forintot akart kizsarolni a főnökétől.

A vád szerint L. Zsolt egy zalaszentgróti Bt. alkalmazásában állt, amelynek a vádlott rokona, valamint a sértett volt a vezetője.  A vádlott szeretett volna a Bt-ben tagként, s nem alkalmazottként tevékenykedni, ám erre nem került sor.  A vádlott amikor 2015 augusztusában tudomást szerzett arról, hogy a sértett egy nagyobb értékű munkagépet akar vásárolni a Bt. számára, úgy döntött, hogy adóhatósági feljelentéssel fenyegeti meg a Bt. vezetőjét. A feljelentés kilátásba helyezését, illetve annak elmaradása esetére 2.000.000 Ft-os igényét névtelen fenyegető levélbe foglalta, s 2015. szeptember 2-án éjfél után a sértett lakásásának ajtaja elé tette. A követelésben azt is közölte, hogy nagy befolyással rendelkezik, „családtagjai hatóságoknál” dolgoznak, illetve ő maga olyan hatóságnál tevékenykedik, amely ellenőrzéseket végezhet vállalkozóknál. Határidőnek a másnap delet jelölte meg,  azt az utasítást adva, hogy a sértett pénzt „Zsolt” nevű alkalmazottja részére adja át, s majd a levélíró további rendelkezése szerint fogja azt „Zsolt” továbbutalni. Kikötötte: amennyiben nem kap pénzt másnap délig, bejelentést tesz az adóhatóságnál a cég csalárd számlázásai, illetve az alkalmazottak bejelentés nélküli foglalkoztatása miatt.

A sértett a levél megtalálását követően feljelentést tett a rendőrségen, amely rövid nyomozás után eljutott a gyanúsítotthoz.

A történtek miatt  L. Zsoltnak zsarolás bűntettének vádja miatt kell felelnie. Tárgyalása 2016. július 29-én kezdődik a Keszthelyi Járásbíróságon.