50 éves a kanizsai judo – Ünnepeltek az NTE sportolói

bele2Nosztalgiázni, visszatekinteni mindig jó dolog. Ezt tették szombaton délután a Nagykanizsai Torna Egylet 1866 (gyermekkori nevén MÁV NTE) Judo Szakosztályának volt és jelenlegi edzői, sportolói. A programra érkezőket egy régi fotókat, újságcikkeket felvonultató, az elmúlt 50 év eseményeit felidéző mini tárlat fogadta. Együtt köszöntötték az első edzőket, Molnár Józsefet, aki az alapítástól, 1964-től 1972-ig, és Gábris Lajos, aki 1972-1992 között volt a szakosztály edzője. Elismerés, jutalom jutott másoknak is, akik sportolóként, edzőként vagy éppen támogatóként voltak részesei a félévszázadnak.

beleŐket szórakoztatták szakosztály legifjabb tagjai bemutatójukkal, s őket köszöntötte mások mellett Nagy György, a Magyar Judo Szövetség főtitkára is. Aki azt a jó hírt is elhozhatta Nagykanizsára, hogy az eredetileg egzotikusnak számító judo honosításában újabb nagy lépést jelent, hogy a sportág bekerült az alaptantervbe. Több mint másfélszáz iskola és szakosztály kap 2000 judoruhát, és összesen 5000 négyzetméternyi tatamit – judo küzdőtér szőnyeget. E fejlesztéstől azt remélik, hogy az évtized végére több mint 3000 fiatal judos biztosítja a sportág hazai utánpótlását.

no images were found