61-es elkerülő – ahol madár azért jár

Egy mindenképpen, egy egerésző ölyv (elnézést az ornitológusoktól, ha rosszul láttam). Most nyugodtam nézelődhetett, nem kellett tartania a gumifüstölő motorosoktól, akik esetenként itt rajzolnak köröket az aszfaltra. bele1Amúgy semmi nem tiltja, (nem láttam egyetlen erre utaló táblát sem, igaz, azt is nehéz lenne kideríteni, kinek lenne oka, joga, kirakni) hogy bárki végignézze, mit is jelent, ha egy út 60 százalékos készültségi fokban van. Így van már lassan 3 éve. Az időközben csődbe ment első kivitelező konzorcium tényleg elvégezte a munka nagyját. A földmunka kész, bár a rézsűt sok helyen bemosta a víz, és az alsó aszfalt réteg is megvan. Hiányzik a sánci rávezető út illetve a vasúti felüljáró előtti-utáni szakasz. Itt csak a földmunkával végeztek, látható, itt fogyott el az erő, meg a pénz. bele2Rosszmájú megjegyzés: legalább kellőképpen tömörödött a felüljáró töltése. Ha majd egyszer erre autók járnak, ez lesz az a pont, ahonnan rá lehet majd látni a Csónakázó-tóra. Szép látvány. Aztán végig egy katlanban vezet az út, egészen Szabadhegy tövéig. Ha valaki innen a várost akarja látni, fel kell kapaszkodni a rézsű tetejére. De nem valószínű, hogy ezt sokan megteszik, nem lesz miért. Az egész 3 kilométer, max. 2 perc.

5 év.

 

no images were found