Ezt is lebontják, de ezért nem kár

A délutáni közgyűlés után van rá remény, hogy nem a hulladéktelepen kötnek ki a lebontásra ítélt hirdetőoszlopok, hanem új helyen, régi funkciójukhoz hasonló szerephez juthatnak. (Előző írásunk erről itt található: http://www.8800.hu/aktualis/eltunnek-kanizsa-koztereirol-az-utca-hirmondoi/ . ) A képviselők ugyanakkor elfogadták egy másik, sokkal kevésbé látványos, s inkább politikai töltetű köztéri „alkotásnak” a lebontását is.

A keleti városrészben, a Bartók Béla utca elején álló, kiürített 10 emeletes ház mögötti parkosított területen található egy elhanyagolt állapotú, és balesetveszély emlékmű. Hasított kövekből épült, tetejét műkő fedi. Hozzá egykor egy pad is csatlakozott, de annak deszkái már régen elkorhadtak. Az emlékmű felirata egy márványtáblára vésve: Jubileumi emlékpark, valamint betonvasból hajlított évszámok: 1945-1970. Egykor volt az emlékmű oldalán egy ötágú csillag is, de annak már régen lába kélt. Ez az emlékmű nem minősül művészi alkotásnak, nincs képzőművészeti értéke. (Politikai üzenete pedig már régen időszerűtlen – a szerk.) Ugyanakkor jelenlegi állapotában balesetveszélyes. Ezért is született lebontását kezdeményező előterjesztés, melyet ma elfogadott a képviselő testület.