Kanizsán is lesz Mikulásgyár gyűjtőpont

A Mikulásgyár budapesti, a Lurdy Házban lévő gyűjtőpontja keddtől már várja a tartós élelmiszereket, jó minőségű ruha és játékadományokat a rászorulók részére.

A budapesti bevásárlóközpont mellett országszerte hét vidéki plázában, Debrecenben, Kanizsán, Kaposváron, Miskolcon, Szegeden, Szolnokon és Zalaegerszegen nyílnak meg további adománypontok.

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője kiemelte, hogy a szokásos adományok mellett idén újdonság, hogy élményeket, például cirkusz- és színházjegyeket is lehet ajándékozni a hátrányos helyzetű gyerekek részére.

További újítás, hogy a budapesti bevásárlóközpontban első alkalommal épül fel egy tudományos játszóház is, ahol hétvégenként kémiai és fizikai kísérletekkel várják a gyerekeket, a Köszi, jól vagyok! elnevezésű program keretében mentálhigiénés beszélgetéseken lehet részt venni. A 15 perces ingyenes beszélgetésekkel a helyszínre érkezők lelki egészségén szeretnének segíteni a szakemberek. A programra az info@koszijolvagyok.hu  email címen lehet jelentkezni.

A beérkező adományokat a segélyszervezet önkéntesei juttatják el a rászoruló családok részére.