Másodfokon enyhébb ítélet a magukat rendőrnek kiadó fiatalok ellen

Még 2013 augusztusában az I.-IV. rendű vádlottak elhatározták, hogy magukat rendőrnek kiadva Herbál nevű drogot, pénzt és egyéb értéktárgyakat szereznek a III. rendű vádlott kiskorú ismerősétől. Tervük megvalósítása érdekében a III. rendű vádlott felhívta a telefonon a sértettet, s megbeszélte vele, hogy egy zalaegerszegi parkban találkoznak. Kérte, hozzon magával a Herbálból, és legyen nála készpénz is. A sértett a megbeszéltek szerint találkozott a III. és a IV. rendű vádlottal. Beszélgetésük közben megjelentek az I. és II. rendű vádlottak, akik „Rendőrség!” felkiáltással és nemzetőr jelvényes igazolványtartót felmutatva azt a látszatot keltették, mintha a rendőrök lettek volna. Míg a III. és a IV. rendű vádlott elszaladt, az I. rendű vádlott „igazoltatta” a sértettet, s a II. rendű vádlottal együtt megmotozta. Ekkor előkerült a drog, s némi készpénz is. Ezt követően az I.-II. rendű vádlottak „vádalkut” ajánlottak a fiatalkorú fiúnak: értékei fejében nem indítanak ellene eljárást. A sértett ebbe beleegyezett, s a drog mellett egy ezüstláncot adott át az I. rendű vádlottnak.

A történtek miatt az I. rendű és II. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett zsarolás bűntettében mondta ki bűnösnek az I. fokú bíróság, s mindkettőjüket 3 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, valamint 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A II. rendű vádlottat emellett – ügyegyesítés folytán – szexuális visszaélés bűntettében is bűnösnek találta a járásbíróság, ugyanis a vádlott 2013 novemberében Zalaegerszegen egy félreeső, erdős területen szexuális kapcsolatot létesített egy akkor 12 éves lánnyal. A fiatalkorú III. rendű és a szintén fiatalkorú IV. rendű vádlottak zsarolás bűntettében, mint bűnsegédek bizonyultak bűnösnek. Ezért őket 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság I. fokon 2014 novemberében. Az ítélet a III. rendű vádlott esetében akkor jogerőre emelkedett, míg a többiek fellebbeztek a döntés ellen.

 Az ügyet 2015. április 17. napján tárgyalta a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék, amelynek dr. Rupa Melinda vezette büntetőtanácsa úgy látta, van mód az I. és a II. rendű vádlottak esetében a kiszabott büntetés enyhítésére, ezért mindkét vádlott büntetését 2 év 6 hónapos szabadságvesztésre mérsékelte.  A IV. rendű vádlott esetében a törvényszék az 1 év 4 hónapos szabadságvesztést 2 év próbára bocsátásra változtatta.

A vádlottak és a védők is hangsúlyozták: egy diákcsínyről van szó, nem gondolták komolyan a fenyegetést. E védekezésre, a vádlottak fiatal korára, illetve a IV. rendű vádlott csekély szerepére tekintettel látott módot a törvényszék az I. fokon kiszabott büntetés enyhítésére.