Természetkárosítás miatt emeltek vádat Zalában egy szlovén földbérlő ellen

Vádat emeltek egy Magyarországon állattartással foglalkozó szlovén földbérlő ellen, mert mezőgazdasági tevékenységével védett madarak, rovarok, illetve növények élőhelyét pusztította el összesen több mint másfél hektáros területen – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A reszneki székhelyű, szarvasmarhatartással foglalkozó kft. ügyvezetőjeként a szlovén állampolgárságú férfi Lendvajakabfán és Reszneken bérelt földeket a 2007 óta kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területnek minősülő Natura 2000 besorolású területen. A férfi a 2008 és 2013 közötti időszakban a védett területen a környezetvédelmi hatóság engedélye nélkül végzett gyepgazdálkodási és silódeponálási tevékenységet.

Cégének alkalmazottai a réteken a gyepet nehézmunkagépekkel lesilózták, majd a más területekről idehordott silóval együtt egy gyepterületen tárolták. A szállítójárművek kerekei a területet felszabdalták, összetaposták, s ennek következtében a talaj összetömörödött, a gyeptakaró mintegy négyezer négyzetméteren megsemmisült vagy károsodott. A siló deponálása miatt a talaj szerkezete megváltozott, a talajban jelentős mértékű tápanyag dúsult fel, ami miatt még további területen, több mint 11 ezer négyzetméteren megsemmisült a gyep.

A főügyészség közölte: az érintett rétek egyebek közt a védett haris, fürj, zanótboglárka és vérfű-hangyaboglárka élőhelyének számítanak, de utóbbiak sajátos életmódjához és szaporodásához elengedhetetlenül szükséges – bár nem védett – őszi vérfű élőhelye is. A mezőgazdasági tevékenység miatt azonban ezeknek a védett madaraknak, rovaroknak és növényeknek az élőhelye részlegesen megsemmisült vagy jelentősen károsodott.

A Lenti Járási Ügyészség a férfi ellen természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Lenti Járásbíróság előtt.