Tíz szakács + 2000 adag dödölle + 26 óra = Guinness rekord!

Czimmermann József, a Dödölle király

Czimmermann József, a Dödölle király

Szeptember 6-án 13 órakor indul a visszaszámlálás, és dödölle pirítás a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület sátrában, az Ady Endre – Fő út sarkon, és meg sem áll egészen másnap délután négy óráig. Igaz, ez nem 26 óra, de azért van így, mert a csoport rekord indítását követően egy órával vág neki a 26 órás egyéni idő rekordnak a kanizsai Dödölle király, Czimmermann József, s ő másnap egy órával később is végez, így jön össze a 27 óra. Egyértelműen övé a fogósabb feladat, hisz míg a csoport 10 tagja egymást váltják majd a sütőlap mögött, addig neki egyedül kell állnia a sarat, s a 26 óra alatt mindössze 3-szor, 8 óránként pihenhet, illetve a szabályok szerint kötelezően pihen 15-15 percet. A legnehezebbnek az éjszakai órák ígérkeznek, erre az időszakra a civilben 34 éve a Kőrösi Csoma Sándor Iskolában tanítóskodó Dödölle királynak a hírek szerint az intézmény volt diákjaiból külön szurkolói tábora szerveződik. Hasonló buzdításra, támogatásra számítanak a csoport tagjai is, akik többségükben a TISZK által szervezett múlt tanévi szakácsképzés hallgatói voltak. Az ő esetükben a legfontosabb szabály, hogy soha nem lehet üres a sütőlap, mindig kell, hogy legyen piruló dödölle előttük.

A szervezők úgy számolnak, hogy a 27 óra alatt közel 2000 adag Guinness-dödölle talál majd gazdára.