Hírek, aktualitások

Zalakomári lótolvajt fogtak – azt mondta: találta a lovakat

A közel fél millió forintot érő lovakat az ember másnap eladta egy dombóvári férfinak, aki jóhiszeműen vásárolta meg a hátasokat anélkül, hogy érdeklődött volna a származásuk iránt. tovább olvasom »

Halálos gázolás

Az út szélén gyalogolt a férfi a 71-es főút elágazójától Cserszegtomaj felé, amikor elütötte az autó. tovább olvasom »

Az Ausztráliából hazahozott gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Bíróság

Korábbi szökés, szökés, elrejtőzés, illetve a tanúkkal történő összebeszélés veszélye miatt döntött a rendőrségi fogdában letöltendő előzetes letartóztatás mellett. tovább olvasom »

Baleset áldozat lett – keresik a hozzátartozókat

Egy közlekedési balesetben elhunyt, 58 éves zalaegerszegi férfi rokonainak jelentkezését várja a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. tovább olvasom »

A világ másik felén bujkált, tizenkét év után fogták el

Rendőrök várták a repülőtéren. Ausztráliában bujkált a zalai férfi, a gyanú szerint több tízmillió forintot csalt ki ismerőseitől és üzleti partnereitől. tovább olvasom »

Változik a kormányablakok nyitva tartási rendje

A módosított ügyfélfogadási idő alapján az ügyfelek akár a munkaidő előtt is felkereshetik az érintett ügyfélszolgálatokat, és az ügyintézésre az esti órákban is lehetőség nyílik. tovább olvasom »

Szobrok, módszerek – avagy első világháborús kanizsai szobrok és a politika

Az ezred elesettjeinek emlékművére hajdan adakozók hajdani szándékára már alig-alig utal valami. ... Lehet, hogy a császári és királyi 48. gyalogezred és hősi halottjai emléke ellen az 1960-as években kezdett küzdelem véget ért? tovább olvasom »

Fiúkollégium –itt lehetne az új Inkubátorház?

A volt fiúkollégium jó, könnyen megközelíthető helyen van, így remek lehetőség lenne az elsősorban a szolgáltató szférában működő, kezdő vállalkozásoknak. tovább olvasom »

Díszítik az Erzsébet teret, lesz új látványosság is!

A télen érthető okokból nem üzemelő, sokak által megcsodált szökőút is fénybe, méghozzá a víz áramlását szimbolizáló futófénybe öltözik. tovább olvasom »

Ütközött, majd elhajtott – Ismét szemtanúkat keres a Nagykanizsai Rendőrkapitányság

A Lada vezetője a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. tovább olvasom »