Az eddigi alpolgármestert választották polgármesternek Rigyácon

Kántor László (független) eddigi alpolgármestert választották meg a település új vezetőjének vasárnap a Zala megyei Rigyácon – tájékoztatta a falu jegyzője az MTI-t.

Szalai-Gaál Mónika elmondta: a település 351 szavazásra jogosult polgára közül 225-ön járultak az urnákhoz, a szavazatok összeszámolása után egy érvénytelen voksot találtak. A négy jelölt közül Kántor Lászlót 94-en támogatták, a független Keléné Molnár Melinda 85, a szintén független Poszavecz Mónika 44, a Magyar Munkáspárt színeiben induló Kovács István pedig egy szavazatot gyűjtött.

Rigyácon azért kellett időközi választást kiírni, mert Homály Balázs (független), az eddigi polgármester tavaly november 27-i hatállyal lemondott, döntését azzal indokolta, hogy nem tudott együttműködni a képviselő-testülettel.