Beiktatták az új megbízott Zala megyei rendőrfőkapitányt és bűnügyi helyettesét

Magyarország Belügyminisztere – az országos rendőrfőkapitány javaslata alapján – 2014. május 3-i hatállyal Szukics Ferenc rendőr ezredest bízta meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével, ugyanazzal a hatállyal Papp Károly rendőr altábornagy országos rendőrfőkapitány a bűnügyi helyettesi feladatok ellátásával Szabó Pál rendőr alezredest bízta meg. A miniszteri határozatot és a főkapitányi parancsot Papp Károly rendőr altábornagy szerdán állománygyűlésen adta át.

Az országos rendőrfőkapitány elvárása az új vezetők és az állomány felé az, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a zalai állampolgárok és a Zala megyébe látogatók megfelelő közbiztonsági érzete tovább javuljon.

 szukics portreSzukics Ferenc hivatásos rendőri szolgálatát 1981-ben a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán nyomozóként kezdte, majd főnyomozói és csoportvezetői beosztásokat töltött be a bűnügyi szakterületen, egészen 1997-ig. Ekkor nevezték ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának vezetői beosztásába, 2005-től pedig a Gazdaságvédelmi Osztály vezetőjeként dolgozott, majd 2008. december 15-től nevezték ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának és rendőrfőkapitány-helyettesének.

 

 

 

 

szabopalportreSzabó Pál hivatásos katonai szolgálatát 1989-ben a Keszthelyi 7. Légvédelmi Rakéta Ezrednél kezdte, majd 8 évvel később, 1997. június 15-től a Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Betörési Csoportjában töltött be nyomozói, 2000. augusztus 1-jétől a Keszthelyi Rendőrkapitányság Gépjármű Bűnözés Elleni Csoportjában pedig csoportvezetői beosztást. 2002. március 1-jétől a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályán dolgozott kiemelt főnyomózóként, majd 2007. január 1-jétől ugyanennek az osztálynak a megbízott vezetője lett. 2007. júniusától kinevezett vezetőként irányította a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályát.