Cigaretta – ezt akartuk?

Ülök a gép előtt, olvasgatom a híreket. Most éppen a cigarettáról. Egy helyütt azt írják, hogy közel harmaddal esett vissza a nagy nyári cigi fordulatot követően az értékesítés. Hát ez nagyon jó! Ezek szerint mégis csak igazuk volt azoknak, akik az új rendszert kitalálták! Hisz bejött a számításuk! Kevesebb cigaretta fogy, egészségesebbek lesznek a magyarok! Nincs itt semmi mutyi!

fotó: www.szatmar.ro

fotó: www.szatmar.ro

De a lelkesedés nem tart sokáig, ugyanis egy másik hírben meg azt olvasom, hogy illegális zalai dohánytermelőtől több mint 50 kilogramm szárított dohány koboztak el, s még jól meg is büntették. Csak hogy értelmezni lehessen, egy cigi kb. egy gramm dohány tartalmaz(de inkább kevesebbet), azaz az 50 kilónyi dohány 50 ezer szál, az 2500 doboz, cc. 2 milla. Egy harmadik friss hír pedig arról szól, hogy cigarettacsempészt fogtak az M70-esen a zalai rendőrök, s elkoboztak tőle 450 kartonnyi füstölni valót, értéke több mint 3 millió.
Ha a híreket egymás mellé rakom, akkor ebből a következő eredmény jöhet (!) ki: a cigi, illetve az ebből származó forgalom nem vész el, csak átalakul. Szűkül a legális piac, és mellette nyit az illegális. Dohányt régen is termeltek az emberek, most majd ismét megteszik. Nehéz lesz nekik megmagyarázni, hogy miért lehet személyenként évente 50 liter pálinkát legálisan lefőzni, s miért nem lehet ugyanígy „házi használatra”, az 50 liter pálinkához viszonyított mennyiségben otthon termelni dohányt. Illegális kereskedelem pedig mindig volt, most majd még nagyobb lesz. A neten gyorsan terjednek a hírek, így hamar felkeltheti a nikotinéhes dohányos és a nepper érdeklődését, hogy Nyíregyházán már 400 forintért is lehet ukrán cigit venni.
Szegény trafikos meg, aki minden kapcsolatát megmozgatta, hogy kapjon néhány trafikjogot, ül a lesötétített boltban és sopánkodik, hogy neki nem ezt ígérték.
Most sajnáljam?