Csak tesztüzem, vagy már van lakója a Javítóintézetnek?

Bár a szeptemberi avatáskor azt hangzott el, hogy októberre be is fog népesülni ez az intézet, aki rendszeresen jár a Kemping út felé, nyilvánvaló jeleit láthatta annak, hogy még nincs, eddig nem volt „lakója” az intézménynek. Bár napközben megtelt a parkoló a nyár óta alkalmazásban lévő dolgozók járműveivel, a félig nyitott kapuk arról árulkodtak: nincs még kit őrizni itt. A másik, ürességre utaló jel az volt, hogy esténként teljes sötétségbe burkolózott a négy épület, mindössze a portaszolgálatnál derengett némi fény.

De valami most megváltozott….Bár az óriás dupla bejárati kapuk közül az egyik ma este is nyitva volt, ezt azért lehetett látni, mert felkapcsolták a intézet eddig nem használt külső világítását is, így most – ahogy ezt a börtönös amerikai filmekben is láthatjuk – fényárban úszik az egész körbe kerített terület: középen a négy épülettömb, körben pedig a széles üres sáv, egészen a magas kerítésig.

Hogy jelent-e ez valamit? Azt jelenti, hogy most már van kire vigyázni, van kit őrizni? Nem tudjuk. De talán majd erről is kiszivárognak a hírek, s így cáfolják azokat a pletykákat, melyek arról szóltak, hogy a betelepítést időközben felmerült műszaki problémák hátráltatják.

Ha van lakó, akkor elhárultak a problémák. Ha nincs, akkor csak kipróbálták az esti- éjszakai világítást. De ez utóbbi esetben jogos lehet a kérdés: mi az oka, hogy még mindig nincs lakó a 2 hónapja felavatott Javítóintézetben, miközben az országban másutt állítólag nagy a zsúfoltság?