Diákolimpia: hengereltek a mezős kosaras lányok, nem kellett végigjátszani a meccset

A második játékrész elején a vendégek edzője úgy döntött, hogy nem bünteti tovább csapatát, s lefújatta a játékvezetőkkel a mérkőzést, így a dr. Mező Ferenc Gimnázium kosaras lányai egy félidőnyi játékkal, 53:10 arányú győzelemmel jutottak az idei Diákolimpia országos döntőjébe. beleA szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapatának edzője már az egyébként oda-visszavágós rendszerű elődöntő elején elmondta: közel sem biztos, hogy tanítványai bírni fogják az iramot a mezősökkel. Azt kérte az rendezőktől, hogy legalább az egyik mérkőzést játsszák le, függetlenül a menet közbeni eredménytől – de időközben meggondolta magát.

Az 5. korcsoportos kanizsai lányok április utolsó hétvégéjén Győrben vesznek részt a nyolccsapatos országos döntőn, nem minden esély nélkül, hisz az utóbbi években rendszeresen dobogós helyen végeztek, két alkalommal pedig diákolimpiai bajnokok is voltak.