Most egy kicsit rendbe teszik, de továbbra sincs döntés Kiskanizsa legrégebbi épületének sorsáról

Utoljára 2008-ban csaptak magasra az indulatok Kiskanizsa legrégebbi épületének, eredetileg a Batthyány-uradalom három épületből álló, beszálló vendéglőjének sorsa kapcsán. Akkor még aláírásokat is gyűjtöttek azért, hogy lebontsák ezt az egykor szebb napokat  -évszázadokat- látott, utolsó évtizedeiben óvodaként használt Szent Flórián téri házat. Mások megmentéséért, újbóli hasznosításáért tettek volna meg mindent.

bele1A ház immár 14 éve üresen áll, állaga évről-évre romlik. Most ugyan dolgoznak rajta szakemberek, de ez csak állagmegóvás és némi tatarozás. Megerősítik az épület északi sarkát, mely már majdnem leszakadt, és bevakolják az időjárás koptatta falakat. Ennyire futja most a városnak, amely bár birtokolja a volt fogadót-óvodát, de nincs minden jogosítvány a helyiek kezében. Ugyanis az épület – bár ez jelenlegi külsején egyáltalán nem látszik- műemlék, s védelem alatt áll. Tehát ha akadna is valaki, aki megvenné, s látna fantáziát a rendbetételében, kötnék kezét a Műemléki Felügyelőség előírásai.

bele2Ezzel együtt is volt érdeklődő, de aztán minden maradt a régiben. Nem ilyen rossz állapotú, de ennél használhatóbb ingatlan is nehezen talál ma új gazdát. Pedig a boltíves belső terek még a mostani leromlott, lerontott (látni az ártó kezek munkáját) állapotban is arról árulkodnak: tekintélyes, értékes épületről van szó. Most kap egy kis ráncfelvarrást, talán az ellopott csatornát is pótolják, hogy ne mossa ismét le a víz a falakat, de aztán ennyi. Olyan ez a városnak, mint a torkon akadt falat, mely megakadt félúton. Se föl, se le. Aki véleményt mond jövőbeni sorsáról, biztosan talál támogatókat, de ellenzőket is. Talán ahogy a megakadt falatnál, egy hátba verés segítene. De ki csapjon és kinek a hátára?

no images were found