Elérte az influenza járvány az országot, Zala még tartja magát

Elkezdődött az influenzajárvány az országban, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentése szerint a múlt héten, az év harmadik hetében 16 400 ember, a második hetinél 40,2 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Az OEK honlapján olvasható összegzés szerint a harmadik héten a fővárosban és 16 megyében emelkedett, Heves és Vas megyében nem változott, Zala megyében csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző hetihez képest.

A betegek száma Fejér és Pest megyében, valamint a fővárosban volt a legmagasabb, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Békés megyében pedig a legalacsonyabb.

A közlemény szerint a betegek 19,5 százaléka gyermek, 41,8 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A harmadik héten a megbetegedések száma a 15-24 évesek körében volt a legmagasabb.

A laboratóriumi vizsgálatok a legtöbb esetben az influenza A vírusát mutatták ki a beküldött mintákban.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerda délután azt írta a honlapján, hogy három megyében – Fejérben, Nógrádban és Tolnában – rendeltek el látogatási tilalmat.