Életveszélyesen megszúrta élettársát

Vádemelési javaslattal zárta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztálya azt a nyomozást, amelyet emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

Még 2013. június 2-án délután 15 óra körüli időben Keszthelyen a gyanú szerint egy 46 éves férfi késsel hátba szúrta élettársát. A 29 éves asszonyt a mentők a keszthelyi kórházba vitték, ahol sérülését életveszélyesnek minősítették, és azonnal megműtötték. A nyomozás során az is kiderült, hogy a nő kislányát küldte át a szomszédba segítségért. A sérült nő szomszédja érkezésekor tudta kicsavarni a bajonettet férje kezéből. A 46 éves férfi a nyomozóknak elmondta, hogy a viszonyuk két hónapja romlott meg, azóta sokat veszekedtek egymással.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Vizsgálati Alosztálya a 47 éves K. János nyírjákói férfivel szemben emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zala Megyei Főügyészségnek.