Engedély nélkül vitt volna festményeket külföldre két olasz férfi

   A kulturális javak körébe tartozó, vagyis az országból csak engedéllyel kivihető festményeket akart Olaszországba szállítani két olasz férfi, akik ellen most zárult le a rendőrségi vizsgálat Nagykanizsán – közölte az MTI érdeklődésére a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK).
   A rendőrség május végén sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy egy nap alatt két olyan személyautót is találtak, amelyben nagyobb mennyiségben találtak értékes festményeket. Az egyik, olasz állampolgárokat érintő eset vizsgálata most zárult le.
   A járőrök május 25-én állítottak meg egy olasz rendszámú autót az M70-es autóúton, a kocsiban két, budapesti lakhelyű olasz férfi utazott. Ellenőrzésükkor a csomagtartóban a rendőrök 13 festményre bukkantak, amelyekre nem volt kiviteli engedélyük.
   Az olaszok azt állították, hogy budapesti, idén eladott lakásukból vitték volna Olaszországba a festményeket. Az esetenként több száz évesre becsült alkotások egy része a lakásban volt, amikor 1997-ben megvásárolták, más darabokat pedig az Ecseri úti piacon és bizományi boltban vettek – mondták.
Az igazságügyi műtárgyszakértő azt állapította meg, hogy a 13 kép közül 9 a kulturális javak körébe tartozik, mert a törvényi előírásban szereplő 50 évnél régebben készült. Ezeket az alkotásokat csak a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának engedélyével, műtárgykísérő igazolással lehet külföldre vinni.
   A rendőrség kulturális javak külföldre juttatásának kísérletével elkövetett visszaélés megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást. A gyanúsítottak védőjének ugyanakkor visszajuttatták azt a négy festményt, amely nem tartozik a kulturális javak körébe.