Épül a kerékpárút a Vár úton

bele1A héten hozzáfogott a kivitelező a két városrész közötti szakaszon a kerékpárút építéséhez. A horvátországi Kaproncáról induló, Csáktornyát, Nagykanizsát érintő és Zalakarosban végződő 200 kilométeres út Kiskanizsa – Nagykanizsa közötti részén a munka során kiszélesítik a nyomvonalat, hisz itt egy pályán halad majd a kerékpáros és a gyalogos forgalom. Az útépítés a város irányába a Király utcai körforgalomig tart, Kiskanizsán pedig a Bajcsy-Zsilinszky úton folytatódik. A munkálatok miatt a következő hetekben az erre közlekedők sebesség korlátozásra, illetve a leszűkített úttest miatt lassúbb haladásra számíthatnak. bele2Különös figyelmet érdemel a Kemping út környéke, ahol a gyalogosokat átirányítják a déli oldali járdáról az északi oldalra, de itt nincs kijelölt gyalogos átkelő.

A következő napokban két másik helyszínen is hozzáfognak a kerékpárút építéséhez Kanizsán. A munkaterület átadását követően megkezdődik a munka a Csengery utcában az Erdész utcától a belváros felé, illetve a Huszti tértől, végig a Petőfi utca nyugati oldalán egészen az város határáig, az Inkubátorházig. Az utóbbi építkezés befejeztével az Ipari Park is megközelíthető lesz kijelölt kerékpárúton.