Felavatták az olasz vízszivattyú gyárat Nagykanizsán (MTI)

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az átadáson kiemelte; foglalkoztatási szempontból is fontos üzenete van annak, hogy az olasz cég Nagykanizsát választotta a beruházás helyszínéül. A döntés meghozatala előtt a cégek számos elemet mérlegelnek; figyelembe veszik a beruházási környezetet, de ugyanilyen fontos szempont az adózás stabilitása, és az is, hogy megfelelő létszámban álljon rendelkezésre a szakképzett munkaerő.

dab-gyar Attilio Conca, a DAB csoport ügyvezető igazgatója elmondta; a cégcsoportnak hét gyára van Olaszországban és egy Kínában, az első magyarországi üzemet nyitották meg Nagykanizsán. Az ötezer négyzetméteres, önfenntartó energiaellátású üzemcsarnokban a háztartásban, mezőgazdaságban és az iparban felhasználható vízszivattyúkat gyártanak. A tervek szerint a közeljövőben 500 ezer szivattyú kerül ki évente az üzemből, amellyel ki tudják szolgálni kelet-európai piacot. A gyár 35 embert foglalkoztat, 2015-re a létszám eléri a 180-200-at – ismertette Attilio Conca.

Nagykanizsa polgármestere elmondta; az infrastrukturális beruházásokkal olyan környezetet teremtettek, amely vonzó a befektetők számára. Tervszerű, hatékony marketingmunkával hívták fel a figyelmet a városra, a lehetőségeket figyelembe véve rugalmasan kezelték a vállalkozók beruházás időszakában felmerülő igényeit. Hozzátette, hogy a városban jól képzett, munkatapasztalattal rendelkező szakembergárda áll rendelkezésre, és olyan oktatási struktúrát alakítottak ki, amely képes alkalmazkodni a piaci igényekhez.

(fotók: www.nkvg.hu)