Fido, Ká, Pöcök, Bobby és a többiek – házi kedvencek a színpadon

Budán állítólag csak egyszer volt kutyavásár, Kanizsán, a keleti városrészben pedig remélhetőleg először és nem utoljára volt házi kedvencek versenye. bele1A szombaton délután a Dr. Mező Ferenc térten bemutatkozó „versenyzők” nem profik, gazdáiknak és nekik is szokatlan volt a sürgés-forgás, és valószínűleg nem is hoz életükben nagy fordulatot az, hogy népes közönség előtt mutatkozhattak meg. Ők továbbra is maradnak „csak” kedvencek. A Lakóközösségi Információs és Szolgáltató Iroda által május végén indított facebookos akció a Keleti Városrész állatainak, kisállatainak hirdetett szépségversenyt, melyre végül a megadott határidőig összesen 74 nevezés érkezett 3 különböző kategóriában – kutyák, cicák és egyéb kis- és egzotikus állatok. kettosportregalambbalA szombati „élő show”-ban minden kategória első tíz legtöbb szavazatot gyűjtött kisállata vonulhatott a szakmai zsűri elé. Persze több volt ez, mint verseny, egy kellemes szombat délutáni program várta a panel-melegből szabadulni akaró érdeklődőket. A cikk végén található képes összeállításunk ebből próbál idézni, de hogy kik lettek a kategóriák győztesei, azt a szervezők facebook-os oldalán olvashatják, nézhetik meg, itt: https://www.facebook.com/nagykanizsa.keleti.kedvenc