Hív, vár az Alma Mater –ma ismét övék az iskola

Bár az érettségi találkozóknak nincs kötött időpontja, a szokás úgy hozta, hogy jobbára a ballagás, azaz május első hétvégéje után tartják összejöveteleiket az 5-10-…..45-50-60 éve végzettek. Ilyenkor szombatonként is nyitva vannak az iskolák, s ha nem is gyerek zsivaj, de hol sírós, hol nevetős emlékezés hangjai hallatszanak.

beleA ma már nem létező, 1950 után mindössze 6 évig működő egykori nagykanizsai Gépipari Technikum első, 1954-ben végzett 3 osztályának volt diákjai tegnap adtak egymásnak immár 60 éves randevút a Medgyaszay Házban. Az ünnepség után ellátogattak volt iskolájukhoz, melyet annak idején a piaristáktól „örököltek”, s kimentek a temető is, tisztelegni volt tanáraik, társaik sírjánál.

 

 

 

Ma, szombaton folytatódik a találkozók sora. A Batthyány-ban ( ex Landlerban ) délután találkozik az 1964-ben, 50 éve végzett B osztály (Bálint Ferenc volt az osztályfőnökük) és a hozzájuk képest még gyereknek számító, de már 20 éve, 1994-ben érettségizett, Piriti János vezette B osztály. Tablóikat a cikk végén böngészheti az olvasó annak reményében, hogy biztosan talál ismerőst a fotókon. Segítségül mellékeljük a névsorokat is.

1964b

1963/1964 IV. B osztály

Antal Péter, Barabás András, Benák József, Fáczán János, Gáspár Zoltán, Háli Gyula, Kalmár János, Kosaras Csaba, Leiner József, Lukács József, Makay Károly, Markó Sánodr, Nagy István, Nyitray Zoltán, Pölöskey György, Sándor Gábor, Soós László, Szabó Ferenc, Szányi Gábor, Szép György, Zsigmond Miklós

batthyany_1994b

1993/94 IV. B osztály

Adorján András, Balogh Zsuzsanna, Csiszár András, Csordás Noémi, Gáspár Péter, Godena Ildikó, Haraszti Ottília, Hegybíró Emília, Horogh Roland, Horváth Tímea, Jellasics N. Edina, Kápolnás Edina, Kovács Tamás, Kun Hajnalka, Lábodi Anita, Márcz Mária, Márkus Lívia, Miksó Andrea, Pásztor András, Poprádi Zoltán, Sifter Beáta, Solty Roland, Szabó Szilárd, Szalai Tünde, Szilaj Varga Tünde, Takács Gabriella, Takács Tünde, Tóth Andrea, Üst Szilvia, Vámosi Ferenc, Vig Andrienn