Horváth István, a kanizsai zseni

Kedves kopaszodó kanizsai urak! Jól jegyezzék meg ezt a nevet, sőt, teremtsenek alkalmat arra, hogy különös tisztelet övezze e közel sem ritka név egykori viselőjét. Horváth István ugyanis a kezdeményezője volt a város talán egyik legfurcsább civil szervezetének, a „szalutáló egyesület”-nek. Horváth úr az egyesület tagjai közé a város erősen kopaszodó, vagy már kopasz férfiúit várta. Olyan urakat, akiknek egészségét telente veszélyeztette a köszönés megszokott, a kalap gyakori emelgetésével járó módja. Az elképzelés szerint ezt a tagok szalutálással helyettesítették volna. Az újfajta üdvözlés kevésbé értékes voltát a szalutálások száma szerint fizetendő (jótékony célokra fordítandó) összeg ellensúlyozta volna. Még mielőtt Horváth úr elérhetőségét kérő levelekkel árasztanák el a 8800.hu szerkesztőségét, jelzem, hogy ez az ugyancsak hétköznapi nevű, de roppant élénk fantáziájú úr a 19-20. század fordulóján tartotta izgalomban Nagykanizsa szolid életű polgárait.

Horváth István egyébként rendkívül komoly pozíciót töltött meg Kanizsán, 1898-ban a város első főállású anyakönyvvezetőjévé nevezték ki, s az is maradt haláláig, 1915-ig. De mert házasságkötések akkor is jobbára csak hétvégén voltak, hét közben a különlegesnél is különlegesebb kezdeményezéseivel szórakoztatta a kanizsaiakat.

A Szalutáló Egyesület mellett kezdeményezésére jött létre 1905-ben a Nagykanizsai Első Kiházasítási Egyletet. (Mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy mivel foglalkozhatott.) Később elnöke lett az Általános Ifjúságképző Egyesületnek, és ő végezte a meteorológiai megfigyeléseket is Kanizsán az országos szolgálat részére.

Magyar.055. 1907 február nk_lg

Akinek már volt tyúkszeme, tudja, hogy ez micsoda kincs!

Átmenetileg tulajdonosa és kiadója is volt a Nagykanizsa című napilapnak, így aztán egy-egy érdekes találmányát itt viszonylag egyszerűen tudta népszerűsíteni. Ezekből a hirdetésekből kiderül, hogy Horváth István értett a tyúkszemirtáshoz és foglalkozott könnyen, akár egy szobában is felállítható házi gőzfürdők értékesítésével is.

Horváth nyughatatlan természetével (nehéz lenne felsorolni, hány helyen lakott Kanizsán tizenhét év alatt), szokatlan ötleteivel kicsit csodabogárnak számított a városban.

Magyar.055. 1908 jan. 26. nk_lg

Otthoni luxus a kanizsaiaknak

Néhány évvel halála előtt hipnotizőri tevékenységével osztotta meg a város közvéleményét. E vonatkozású karrierjét bírósági ítélet törte derékba.

Aztán Halvax Frigyessel újfajta cipőkrém gyártásába kezdett, annak Sugár úti házában. Az e tevékenység kapcsán keletkező tüzet sikerült eloltani.

De legkülönlegesebb ötlete kétség kívül a Szalutáló Egylet volt. Már csak ezért is le a kalappal előtte.

(Forrás: Tarnóczky Attila: Hol-Mi? Kanizsai házak és lakói. http://holmi.nagykar.hu/kezdolap.html  )