Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a zalai sportvezetőt – nem tudott elszámolni a rábízott pénzzel

Vádemelési javaslattal zárta le a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya azt a nyomozást, amelyet nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el, azonban a nyomozás adatai alapján nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak le a nyomozók.

Egy névtelen feljelentés alapján 2013. február 7-én indult nyomozás, mivel a feljelentő szerint 2008. január 1. és 2012. december 31. közötti időszakban egy zalai sportegyesület akkori elnöke az egyesület pénzével nem tudott elszámolni, annak egy részével sajátjaként rendelkezett. A nyomozók az eljárás során lefoglalták az egyesület könyvelését, amely alapján az igazságügyi könyvszakértő megállapította a hűtlen kezelés tényét, és kiderült az is, hogy az akkori elnök a kérdéses időszakban az üzemanyagköltséget is szabálytalanul számolta el, illetve valótlan tartalmú kiküldetési rendelvények kitöltésével több százezer forint kárt okozott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 29 éves férfi ellen nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai járási Ügyészségnek. (a fotó csak illusztráció)