Idén sikerülhet kitakarítani a Teleki utca elejét

IMG_2984Nem véletlen a feltételes mód, ugyanis a Teleki utca 4-6-8-10. számú telken lévő romok lebontására már 2009-ben született önkormányzati döntés, igaz, az akkori testületi jegyzőkönyvben az is olvasható, hogy erre, illetve a felszabaduló telkek értékesítésére az adott évben aligha lesz mód.

A következő fontos állomás 2012, amikor a márciusi közgyűlésen már odáig is eljut a testület, hogy a bontás meghirdetéséről döntsön. Akkor az alapelképzelés az volt, hogy talán lesz olyan vállalkozó, aki a kinyerhető anyagért eltakarítja a közben hajléktalanok tanyájává vált épületeket.

ifűtés nélkülAz azóta eltelt időszakban még két alkalommal, s mindig új határidő megállapításával került terítékre a bontásra ítélt épületek ügye. Ami érdekes, hogy a legutóbbi, ez év elejei határidős beszámolóban már nem szerepel az a kitétel, hogy a bontás ellentételezése a kinyert anyag, viszont az idei költségvetésben már költségként jelenik meg ezeknek az épületeknek az eltüntetése. A legutóbbi közgyűlésen elfogadott „CÉLOKMÁNY AZ ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁSOKHOZ” dokumentum szerint a kiürített, használaton kívüli, gazdaságosan nem felújítható, élet és balesetveszélyes épületek bontására saját forrásból nettó 30 millió forintot szánna a város. A lebonyolító a beruházás előkészítése során kerülne kiválasztásra. A terület későbbi hasznosításáról nincs információ.