Idős házaspárt raboltak ki

A bűnözők a saját lakásukban támadták meg a sértetteket, és vették el megtakarított pénzüket.

Két 21 éves fiatalember – iskolatársak és barátok voltak, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, sorozatosan anyagi gondjaik voltak – baráti körükből szerzett információ alapján megtudták, hogy egyik ismerősük nagyapja az otthonában nagyobb összegű készpénzt tart, elhatározták, hogy megszerzik. A terv kivitelezésébe harmadik társként egy 44 éves, már többször büntetett személyt is bevontak.

Az előzetes megbeszélésnek megfelelően a terheltek 2014. december 7-én Keszthelyen találkoztak, terepszemlét tartottak, símaszkokat és kesztyűket szereztek be. Úgy tervezték, hogy egyikük figyel, társaik pedig bemennek a kiszemelt lakásba, és megszerzik a pénzt.

Elhatározásuknak megfelelően még aznap délután egyikük figyelt, társaik pedig átmásztak a kerítésen, így mindketten a lakás kulcsra nem zárt bejárati ajtajáig jutottak. A lakásban tartózkodtak a sértettek, a férfi az ágyon fekve tv-t nézett, míg felesége horgolt. A terheltek símaszkban rárontottak a sértettekre, egyikük a férfit támadta meg, nyomban ráugrott, a mellkasára térdelt és lefogta mindkét kezét. Eközben a társa megragadta a nő karját és rákiáltott: „ide a pénzt”. A megrémült sértett, – látva, hogy a férfi fuldoklik, pénztárcájából átadta a benne lévő 2000 Ft-ot. A támadók közölték, hogy „nem ezt a pénzt keresik”. Az idős nő megpróbálta támadója fejéről lehúzni a maszkot, mire kétszer is halántékon ütötték, így az ágyra zuhant. A tettlegességet követően a bútorokban kutattak, a kulcsra zárt tv-szekrényt is felfeszítették, és onnan eltulajdonítottak 2 800 000 Ft-ot, majd a férfit ököllel többször még arcul ütötték.

A bántalmazás következtében mindkét sértett 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sérüléseket szenvedett.

A cselekmény miatt a terheltek ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat a Keszthelyi Járásbíróság előtt.