Ifjú kanizsai birkózók nemzetközi porondon szövetségi támogatással

Jó hírt kapott a Magyar Birkózó Szövetségtől a Kanizsai Birkózó SE.

Szatmári Zsolt edző tanítványai közül a 48 kilogrammos Egyed Zsanett indulhat a június 17-22-e közötti junior Európa-bajnokságon, melynek a lengyelországi Katovice ad otthont. Ráadásul az ifjú tehetség költségeit állja a szövetség. Ahogy a július 15-20-án a kadett világbajnokságon, a szlovákiai Szninában induló, 46 kilogrammos Németh Mártonét is. Az 50 kilogrammos, Egyed Balázs szintén ott lehet a legjobbak között, ám esetében „csak” az utazás felét vállalja át a szövetség, míg a többit nevelőegyesülete fizeti.

– Óriási lehetőség ez nekünk, hiszen ebből is világosan látszik, hogy a kanizsaiakban lát fantáziát a szakma – mesélte boldogan Szatmár Zsolt. – Zsanett még elsőévesnek számít a juniorok között, de jó lenne, ha legalább egy-két mérkőzést nyerne. A fiúkkal kapcsolatosan már bizakodóbb lehetek, ugyanis talán már éremért is csatázhatnak.

A birkózók felkészülését segíthetik a hétvégi versenyek. A szigetszentmiklósi junior magyar bajnokságon Egyed Zsanett áll szőnyegre, mellette klubtársai Egyed Dániel és Krasznai Bence a 66 kilogrammosok mezőnyében bizonyíthat. Ugyanebben az időben egy főleg diák korcsoportos csapattal tart Egyed Balázs és Németh Márton, akik jó birkózással a dunaszerdahelyi Csallóközi Nagydíjon tehetik le a névjegyüket.

A fotón balról jobbra: Egyed Balázs, Egyed Zsanett, Németh Márton