Így tervezd meg a hetet!

Vásárlással nem lehet gondod, hisz az üzletek az utolsó pillanatig, de leginkább 24-én délig fogadják azokat, akiknek még van pótolni valójuk az ajándékok terén, illetve van még mit költeniük. December 25-26-án viszont minden zárva lesz! Aztán a két ünnep között ismét szabadon lehet majd pénzt költeni.

Hivatalok: Hétfőn, 23-án még kísérletezhetsz, de aztán a nagykanizsai Polgármesteri Hivatal majd csak január 6-án fogad először ügyfeleket. Ugyanis a Hivatal átszervezését házon belüli költözések, átszerelések kísérik, s ezekhez idő kell. A Kormányhivatalhoz kapcsolódó ügyfélszolgálati helyeken december 23-át követően majd csak 30-án lehet ügyeinket intézni.

Hosszú lesz az ügyeleti időszak az egészségügyben is. A háziorvosok december 23-án rendelnek utoljára, aztán majd csak december 30-án nyitják ki újból a rendelőket. A köztes bő egy hétben csak ügyeleti ellátás lesz, és a patikák is ügyeleti rend szerint működnek. Emiatt még az ünnep előtt gondoskodj állandó gyógyszereidről és  a házi patika feltöltéséről, hogy például a karácsonyi vacsorát követő Bilagit-ért ne kelljen az ügyeltre menned.

A patikák ügyeleti rendje az év utolsó napjaiban:

2013.december 24.  REMÉNY, GARAY U. 14.                     13:00 – 08:00

2013.december 25.  SALVIA, RÓZSA U. 6.                          08:00 – 08:00

2013.december 26.  BENU, Kanizsa Centrum                   08:00 – 07:30

2013.december 27.  BELVÁROSI, Erzsébet tér 1.               9:00- 07:30

2013.december 28.  FAGYÖNGY, Szekeres J. u. 2.             9:00- 08:00

2013.december 29.  KATONARÉTI, Tavasz u. 26.              20:00- 06:00

2013.december 30.  KELETI, Zemplén Gy. u. 6.                 22:00-06:00

2013.december 31.  SZENT KRISTÓF, Erzsébet tér 8/2.    22:00- 06:00