Indul a medvehagyma szezon – van, ahol már tilos gyűjteni

A korán jött tavasz kicsit megbolondította a természetet, a hétvégén már feltűnt a kanizsai piacon a tavasz ehető hírnöke, a medvehagyma. A néhány év alatt kedveltté vált, táplálékként, gyógynövényként egyaránt alkalmazott növényt alig egy-két évtizede csak a Mecsekben lehetett megtalálni, mára viszont már a zalai erdőkben is számtalan helyen megtalálható, gyűjthető – még. A Mecsekben ugyanis idén már vannak olyan terültetek, ahol tilos a medvehagyma gyűjtése. Az intézkedést meghozó szakemberek nem azért léptek, mert attól tartanának, hogy a túlszedés miatt eltűnik a tavaszi, salátának, levesnek, pogácsabetétnek egyaránt kedvelt finomság. Ahogy a www.greeninfo.hu hírlevelében is olvasható: „a korábbi évek intenzív gyűjtési igénybevétele során, elsősorban a különböző védett növények letaposásával okozott károsítás miatt, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területeinek pihentetése szükséges.” Lefordítva: a gyűjtők a medvehagyma szedése közben letaposnak mindent, ami az útjukba kerül, ezért van szükség az ideiglenes tiltásra.

Mielőtt valaki nekivágna a szedésnek, jó tudni: egy-egy étkezésnyi, néhány tepsi pogácsához szükséges medvehagyma gyűjtésére mindenkinek lehetősége van, de aki kereskedni akar, s naponta kettő kilónál nagyobb mennyiséget gyűjtene, annak – akárcsak a gomba esetében – ehhez már engedélyt kell kérnie.