Jelentős károkat okozott Zalában az áprilisi fagy

Jelentős károkat okozott a múlt heti hajnali fagy Zala megyében, a gazdálkodók eddig több mint 50 fagykár-bejelentést tettek, mintegy 230 hektárra, de sok gazdálkodó jelezte, hogy még szándékában áll bejelentést tenni a kárról – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.

A legtöbb helyen a gyümölcsöket (a csonthéjasokat és az epret), illetve a szőlőt érték károk, de volt, ahol a kikelő kukorica is károsodott – tájékoztatott Süle Katalin. Hozzátette: a fagykár által érintett gazdák egységes kérelmének benyújtását a NAK falugazdászai soron kívül intézik. A kárenyhítési alapban 24 milliárd forint áll rendelkezésre, a károsultak ebből a keretből számíthatnak kompenzációra.

Vannak olyan térségek az országban, ahol néhány kilométeres távolságban lévő ültetvényeken az egyiken észlelhető volt a fagykár, míg a másikon nem. Sőt, volt olyan ültetvény is, amelynek az egyik fele elfagyott, míg a másik nem. Ez is nehezíti a felmérést.  A múlt heti (április 26-29.) fagy Fejér, Somogy, Veszprém és Zala megye gyümölcsöseinek egy részét érintette, de a Balaton környékén nem okozott komolyabb gondot. Az eddigi felmérések azt mutatják, hogy országosan 25-30 százalékosra becsülhető a fagy okozta kár. A kukorica is fagykárt szenvedett az elmúlt napokban több térségben. A késői fagy okozta sérülésből többségében képesek lesznek regenerálódni a növények, azokon a területeken lehet nagyobb gond, ahol rossz minőségű vetőmag került a földbe, vagy technológiai hibák fordultak elő vetésnél.

Az elmúlt napokban főként Bács-Kiskun, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyékből érkeztek aggasztó hírek arról, hogy a szőlőültetvényekben és gyümölcsösökben nagy károkat okozott a későn érkezett hideg időjárás. A vetőmag szövetség álláspontja szerint a klímaváltozás miatt a jövőben egyre gyakoribbá válnak majd az elmúlt hetekhez hasonló szélsőséges időjárási körülmények az országban, ezért a gazdálkodóknak jobban oda kell figyelniük mind a vetőmag kiválasztására, mind a vetéssel kapcsolatos igényes szakmai munkára.

Ugyancsak komoly fagykár volt a Zalaerdő Zrt. területein is, amely érintette az erdőket és a Bajcsai Csemetekertet is.