A Culevit „atyja”, dr. Kulcsár Gyula

beleHatodik osztályos koromban, az általam nagy érdeklődéssel olvasott Verne regények hatására döntöttem el, hogy kutató szeretnék lenni. Három olyan téma volt, amit szerettem volna kutatni: az egyik a rák, a másik az öregedés, a harmadik pedig az elektro mikroszkópnál nagyobb felbontású mikroszkóp, amihez viszont fizikusnak kellett volna lennem – mondta a kiskanizsai születésű biokémikus és rákkutató dr. Kulcsár Gyula, aki a Magyar Tudomány Napja tiszteletére rendezett, nagyszabású csütörtöki program egyik előadójaként érkezett Nagykanizsára.
A Culevit Kutatás-Fejlesztési Program tudományos igazgatójával két nappal korábban telefonon egyeztettünk találkozót, s percre pontosan 9:15 órakor be is lépett a Medgyaszay Ház kapuján.
Az elhatározásomnak megfelelően a Winkler Lajos Vegyipari Technikumba szerettem volna felvételt nyerni, ami akkoriban nagyon tekintélyes iskola volt, s a többszörös túljelentkezés miatt nem is volt könnyű bejutni – idézte a ’60-as évek közepét a rákkutató, hozzátéve: nagy hibának tartja, hogy később egy tollvonással megszüntették a technikumokat, hiszen azok nagyon jó közép-kádereket képeztek a gyárak számára. – Az én időmben a legjobbakat válogatták ki a technikumok számára, s a maradék ment más iskolákba, majd megfordult a folyamat.
A kutatónak készülő, s Hercules, majd Cules becenévre hallgató 18 esztendős ifjú számára egyértelmű volt, hogy a szegedi József Attila Tudományegyetemre menjen, s vegyész szakon szerezzen diplomát. Utána rögtön felvették dolgozni a Pécsi Tudományegyetemre, ahol két évig a szerves központi laboratóriumban tevékenykedett, majd – mivel biokémikus szeretett volna lenni – átkerült a Biokémiai Intézetbe.
Szerencsém volt, mivel a biokémiáról valaki éppen akkor disszidált, s így megürült egy hely, amit a későbbi főnököm nem hirdetett meg, mondván: ha kiírja a pályázatot, akkor protekciósokat fognak beajánlani – mosolygott a 62. életévében járó biokémikus. – Ő inkább felvételiztetett, s így lett az enyém az állás. Először az akkori professzor mellé kerültem, s vele dolgoztam 6 évig, majd 1987-ben kértem, hogy csinálhassak saját kutatást, a szervezet tumor ellenes védelmi mechanizmusaival kapcsolatosan. Nálunk nem volt olyan labor, ahol lehetett volna sejt tenyészeteket csinálni, ám egy másik intézetben – a pathológián – megengedte a főnök, hogy ott folytassam a kísérleteket. Azért én nem akartam őket zavarni, így amikor ők este 5-6 óra körül befejezték a munkát, én akkor kezdtem el, s csináltam általában éjjel 2-ig, 3-ig. Aztán hazamentem, hogy a saját ágyamban aludjak vagy két órát, s visszamentem hajnalban, hogy mielőtt a kórbonctanra érkeznek, még tudjak ott dolgozni. Volt olyan, hogy az utolsó fázisban derült ki, hogy hiányzik egy steril eszköz, így oda lett az egész éjszakai és hajnali munkám. Ilyenkor kimentem a klinika és az egyetem közötti parkba sétálni, csodálni a napfelkeltét, ami akkor is szép volt, ha potyába ment az egész éjszakai munkám. Mókás esetek is előfordultak, abból adódóan, hogy nekem csak a laborhoz volt kulcsom, s az intézetbe hátulról lehetett csak felmenni. Előfordult, hogy valamelyik asszisztensnő lelkiismeretesen bezárta a kaput, s olyankor fél emeletet kellett másznom, hogy bejussak az intézetbe, s úgy a laborba. Szerencsére mindig sportoltam, így nem okozott gondot.
bele2Kalandos és embert próbáló négy éves kutatás után a feltaláló Kulcsár Gyula 1991-ben írta meg a szabadalmat (A találmány címe: „Tumoros megbetegedések megelőzésére és kezelésére használható gyógyászati kompozíciók és eljárás azok előállítására”), s mivel azt 1993-ban a budapesti Immunal Kft. megvásárolta, akkor visszavonta az előzőt, s újra írta. A kutatás azóta is folyik, hiszen akkor még nagyjából annyi volt, hogy az elv alapján sikerült megállapítani, hogy melyek azok a molekulák, amelyek részt vesznek ebben a védelemben, s azokat bejuttatva a szervezetbe lehet a gyógyhatást elérni. Ám azt, hogy ezek miként csinálják, utána kellett kidolgozni. S bár már nagyon sok részletet tudnak, azért még van sok lehetőség, s persze más dolgot is akarnak még kutatni, ami az immunrendszerrel kapcsolatos.
Az a szerencsém, hogy 2009-ben az Immunal Kft. felszerelt Pécsen egy „hightech” laboratóriumot, s felvettek nekem munkatársakat – vélekedett a Culevit Kutatás-Fejlesztési Program tudományos igazgatója, akinek az egyetemi oktatás és a rengeteg hazai és külföldi előadás mellett egyre kevesebb ideje maradt a kutatásra. – Engem sokáig csaltak fel Budapestre, de Pécsen minden orvos vagy a tanítványom volt, vagy a barátom, ami akkora tőke, ha az embernek valami baja lesz, hogy visszautasítottam. Persze az lenne a jó, ha nem lenne erre szükség, de szeretem a biztonságot. Amikor 13 éve elköltöztünk egy másik helyre, figyelembe vettük azt is, hogy ne a hegyoldalban legyen, mivel télen a Mecsekbe nehezen tud felmenni a mentő. Nem árt előre gondolkodni, mert utólag már késő siránkozni. Én mindig ilyen voltam, s például amikor egy céget érdekelt a szabadalom, időben megtettem olyan lépéseket, ami nélkül később nagyon nagy baj lett volna. Pedig akkor még egyetemi tanársegédként elég gyakorlatlan voltam ilyesmiben, mégis, mielőtt aláírtuk volna a jogászok által készített titkossági szerződést, kértem, hogy írjunk bele még valamit. Így került bele, hogy ha mégsem egyeznénk meg, ők később nem gyárthatnak olyan terméket, amelyik 20 százaléknál jobban hasonlít a miénkre. Nem is egyeztünk meg, s utólag visszahallottam, hogy az adott cég főnöke azt mondta: milyen meggondolatlan volt, ilyet többet nem írna alá. Több szerencsés momentum volt az életemben, ez csak egy a sok közül. Optimista ember vagyok, s mindig igyekszem objektíven, érzelmektől mentesen végiggondolni a lehetőségeimet, hogy azokat előre befolyásolhassam.
A nemzetközileg is elismert, ám roppant szerény rákkutatótól – aki a Culevit feltalálásán túl 1986-tól részt vesz az egyetemen az angol nyelvű oktatásban is, s társszerzőként két egyetemi jegyzet készítésében is közreműködött – végezetül megkérdeztem: mire a legbüszkébb az életében?
A gyerekeimre – vágta rá habozás nélkül. – A lányom országos tanulmányi versenyt nyert, most a Pécsi Tudományegyetem jogi karán dolgozik, s a jog mellett a pszichológiát is elvégezte. A fiacskám pedig idén végzett vegyészként az ELTE-n. Ovis korában azt mondta: „én biokémikus leszek és folytatom édesapám munkáját”, ami akkor nagyon tetszett mindenkinek. Lehet, hogy ez is befolyásolta őt abban, hogy végig kitartott emellett, s most Budapesten a PhD-jén dolgozik. Hogy miért nem a Culevitet mondom? Mert ez a munkám eredménye, s az természetes, hogy a munkámat igyekszem a legjobb tudásom szerint csinálni.