Kapronca már túltekint Nagykanizsán – cél a Balaton

GoogleFöld_képA Nagykanizsától légvonalban alig ötven kilométerre lévő horvátországi Kaproncán valaki nagyon elkapta az uniós csatlakozás kínálta előnyök fonalát. Miközben mi, itt Dél-Zalában, Nagykanizsán annak örülünk, hogy a velük közösen részt veszünk egy közel 300 kilométeres, Kaproncától induló, Csáktornyát, Letenyét, Nagykanizsát érintő és Zalakarosnál véget érő kerékpárút és a hozzá kapcsolódó idegenforgalmi, turisztikai és sportlétesítmények kiépítésében, a kaproncaiak már a Balatonnál jártnak.

Pénteken Siófokon jelentették be, hogy 146 ezer eurós uniós támogatással határon átnyúló élményturizmus fejlesztési stratégiát dolgozhat ki horvátországi és balatoni területekre Kapronca és a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft., amelynek főbb eleme lesz egy kaproncai természettudományi- és technológiai parkról, valamint egy balatoni családbarát élményfürdőről szóló tanulmány elkészítése.

Maja Balasko a kaproncai önkormányzat képviselője elmondta, a projektet a 35 ezer lakosú településük kezdeményezte. Azt remélik, hogy megalapozhatja az érintett horvát térség további gazdasági fejlődését, megszabva a következő évtized fejlesztési irányát is.

A konferencián vendégként előadást tartó zalakarosi polgármester, Novák Ferenc arról számolt be, hogy orosz vendégeik összetartozó turisztikai régióként kezelik a térséget a megépült autópályáknak köszönhetően. A helyi tapasztalatok szerint egyre aktívabbak a turisták. Beszélt arról is, hogy „hihetetlen fellendülésben van a kerékpárturizmus”, amely lehetőséggel Zalakaros a közeli magyar és horvát településekkel – köztük Kaproncával – karöltve él. Közös projektjeik révén már jelentős kerékpárút fejlesztések indultak be, amit folytatni kívánnak, csatlakozva a  népszerű balatoni bringa-körúthoz is.