Kemény kanizsai kölykök!

judo pictogramA Nagykanizsai Torna Egylet 1866. Judo Szakosztály fiatal sportolói az elmúlt hét végén Barcson jártak a Dél-dunántúli Regionális Bajnokság 1. fordulójának helyszínén. Zala megyét három klub képviselte, köztük az Nagykanizsai TE fiatal gárdájából 8 fő, akik 7 éremmel tértek haza!

A kanizsaiak egyéni eredményei:

Diák C ( 2004 évben születettek)

 

Kovács Zoltán 30 kg 9 fő induló:  Első „hivatalos” versenyén három elveszített mérkőzéssel nem jutott tovább az egyenes ágra, így a 7. helyen végzett.

Köveskáli Regő 36 kg 8 fő induló: Két győzelemmel, két vesztes mérkőzéssel a dobogó 3 fokára állhatott fel.

Kovács Olivér 36 kg 8 fő induló: Három győzelemmel, egy vereséggel 1. helyezett lett.

Kőrösi Balázs 45 kg 5 fő induló: Élete első versenyén megilletődve és talán egy kicsit megijedve a körmérkőzéses rendszerben nem tudott nyerni, így 5. helyezett lett.

Diák B (2003 évben születettek)

Varga Zoltán 45 kg 6 fő induló: Két győzelem egy vereség a mérlege, mely a 3. helyhez volt elég.

Diák A (2002 évben születettek)

Varga Dániel 45 kg 3 fő induló: Régóta nem indult versenyen, ezért az első mérkőzésen szinte elaludt, kikapott, a következőt viszont ipponos dobással 10 másodperc alatt nyerte! A 2. helyezettnek járó érmet vehette át!

Serdülő (2000-2001 évben születettek)

Paizs Mercédesz 40 kg  1. helyezett ellenfél nélkül  38-41összevont 3 fő induló: két győzelemmel 1. helyezett lett

Jankó Krisztofer 50 kg 10 fő induló: Két győzelem, egy vereség a mérlege, a 3. helyet szerezte meg!

A barcsi versenyen, hagyományosan, a Régió előző évben legeredményesebben versenyző diákjait is jutalmazták, melyen Varga Zoltán 2013 év Diák C korosztályában Diákolimpiai Bajnok lett.

 

boxingA Kanizsa Boksz Klub akadémistái a hétvégén  2 napos versenyen vettek részt Nagyberkiben, a Nemzetközi Szalacska Kupán, ahol az alábbi eredményeket érték el:

Kovács László 52kg aranyérem

Baranyai József 65kg aranyérem

Virbán Gábor 50kg aranyérem

Gazda Péter 60kg aranyérem

Mátés Patrik 41kg ezüstérem

Virth Rajmund 46kg ezüstérem

Szukics Dominik 48kg bronzérem

Székely Ádám 48kg bronzérem