Késes családi balhék Keszthelyen és Zalaegerszegen

Összeverekedtek a házastársak Keszthelyen – a férj ütött, a feleség szúrt

Az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett az a 47 éves zalakomári nő, akit 2013. december 1-jén 22 óra körüli időben Keszthelyen az Öv utcában ököllel arcon ütött férje. A 49 éves szintén zalakomári férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A házastársak között szóváltás alakult ki, ami végül tettlegességig fajult.

A férfit a keszthelyi rendőrök – szabadlábon hagyása mellett – súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás során a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

 Lábon szúrta férjét egy nő Zalaegerszegen – magát is megsebesítette.

20131202-kesCombon szúrta volt férjét egy 27 éves kustánszegi nő 2013. december 1-jén 17 óra 30 perc körüli időben Zalaegerszegen egy bevásárlóközpont parkolójában, majd önmagát is megsebesítette. A 27 éves nő és volt férje között szóváltás alakult ki, ami aztán tettlegességig fajult. A férfi két ismerősével beszélgetett a parkolóban, egyikük csavarta ki a nő kezéből a kést. Az elsődleges orvosi vélemény alapján mindketten könnyebben sérültek meg. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. Tiborné ellen. A gyanúsított szabadlábon védekezhet. (police.hu)