Kést rántott, miután figyelmeztették: tiltott helyen szivarozik

Szombaton 16 óra 43 perckor érkezett bejelentés a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányító Központjába egy vagyonvédelmi cégtől, hogy az egyik nagykanizsai vendéglátóhelyről pánikjelzést adtak le.

A helyszínre érkező rendőröknek a kávézó tulajdonosa elmondta, hogy 16 óra körüli időben egy férfi a nem dohányzó részen szivarozott, ezért nem szolgálták ki és megkérték arra is, hogy hagyja el az épületet. A 40 éves helyi férfi azonban csapkodni, rugdosni kezdte a vendéglátóhely ajtaját, hirdetőtábláját, fenyegette az alkalmazottakat és a vendégeket is.

Az időközben helyszínre érkező vagyonvédelmi cég biztonsági alkalmazottjának kérésére a gyanúsított ugyan elhagyta az épületet, de az üzlet előtti hirdetőtáblát rugdosta, majd a biztonsági őrt és a kávézó tulajdonosát egy késsel hadonászva fenyegette.

A rendőrök az elkövetőt perceken belül elfogták egy közeli cukrászdában, előállították a kapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított büntetőeljárást a 40 éves helyi férfi ellen.