Ki bontja majd el?

Ki vitatná ma, hogy a város legszebb, emblematikus épülete a Vasember-ház. Pedig a hetvenes évek elején volt, aki ezt is szerette volna lebontatni, akárcsak a többi, ma már csak képeslapokon látható, a város képét egykor meghatározó épületet (Városháza, Posta, Várparancsnok háza, stb., folytatható a sor). A Vasember-háznál állt meg ez a folyamat. Megmentésért egykor HILD Díjat kapott a város, ennek emlékét őrzi az Erzsébet tér felőli Hild kapu is. Amin ha átmegyünk, egy másik világba érünk. beleA díszlet mögött ott a valóság, a szép épület mögött ott van minden jelenlegi városfejlesztési gondunk kicsiben. Hogy miért alakult így, megérne egy komolyabb elemzést, most csak egy apróságot szeretnénk megmutatni. Az udvar Ady Endre utcai részén, közvetlenül az épület mellett évekig működött egy kicsi vendéglátós terasz. Aminek most már csak a romjait látni. A nyomokból egyértelmű, hogy nem az idei tél tette tönkre, tette veszélyessé az építményt, melyet már körbenő az egykor a terasz kerítését díszítő folyondár. Rohad a fa mindenütt, egyértelmű, hogy nincs gazdája a szebb napokat látott építménynek. Ki fogja elbontani? Kinek a dolga, hogy elbontsa? Kinek a dolga, hogy észrevegye: a város tavaszi nagytakarítása során ezt is el kellene tüntetni!

no images were found