Kínos: kizárták a Palini Iskola focicsapatát a Kis Iskolák Sportversenye országos döntőjéből

Június közepén Debrecenben rendezték a Kis iskolák sportversenye diákolimpia döntőjét. Ezen a versenyen azok az iskolák vehetnek részt, ahol a tanulók száma nem éri el a 200 főt.

Labdarúgásban a döntőn Zala megyéből, Nagykanizsáról a Palini Iskola csapata vett részt. Jól szerepeltek, megnyerték az elődöntőt is, de valami közbe jött, s innentől idézzük a www.veol.hu-n a zánkai csapat sikere kapcsán megjelent írást: „ A Nagykanizsa elleni elődöntőt nagy csatában elveszítette. A Nyárlőrinccel szembeni bronzmeccset viszont megnyerte a zánkai együttes, amely ennek ellenére végül ezüstérmet kapott. Történt ugyanis, hogy a nagykanizsaiakat kizárták, mert kiderült, hogy több játékost is jogosulatlanul szerepeltettek…..Visszatérve a kizárásra, az ügy komoly rosszallást váltott ki a résztvevőkből, ami egyáltalán nem csoda. Többen feltették a magyarázatra váró kérdéseket? Egyáltalán hogyan fordulhat elő ilyesmi? A rendezők miért az utolsó pillanatban észlelték a hibát? Milyen érzés lehetett a kizárás azoknak a kanizsai diákoknak, akik jogosan léptek pályára? Az utóbbi kérdés már a költői kategóriába tartozik… „

Kínos….