Kocsányos tölgy – helyére került az év fája

beleKülönleges liget van kialakulóban a Csónakázó tónál, a volt rönkvár mögött. Itt találhatók azok a facsemeték, melyek az elmúlt esztendőkben, az adott év kiválasztott fájaként gyarapították a Zalaerdő „időspirálját”. Tegnap, a Föld Napján, a gyűjtemény 19. tagjaiként Rosta Gyula vezérigazgató és Dénes Sándor polgármester elültette az idei év fáját, egy kocsányos tölgyet, előtte a Kőrösi iskola kisdiákjai adtak rövid, a tavasz, természetköszöntő műsort. Remélhetőleg ők lesznek azok is, akik a következő években is figyelemmel kísérik a csemeték sorsát. Mert, ahogy a köszöntőkben is elhangzott, a most fát ültetők nem magukra, hanem a következő generációkra gondolva próbálják ráirányítani, például a Föld Napján a bolygót érintő legsúlyosabb természetkárosító, környezetünket veszélyeztető problémákra a figyelmet.