Költészet Napja Nagykanizsán

beleVerselni hívta a Halis István Városi Könyvtár pénteken délelőtt a kanizsaiakat. A Károlyi kertben felállított mikrofonhoz bárki odaléphetett….. A lehetőség megvolt, de a bátorság, már ami a nyilvánosság előtti szereplést, jelesül a versmondást illeti, idővel elvész, így a meghívott kanizsai költőkön és a Batthyány Gimnázium diákjaink kívül nem sokan voltak, akik a tömör, egy-egy élethelyzetre rímelő gondolatokkal kiálltak volna. Ugyancsak a Könyvtár volt az egyik rendezője a délutáni, egyszerre két ünnephez kapcsolódó szavalóversenynek. A Dr. Mező Ferenc Gimnázium fennállásának 50. évfordulójára szervezett programok egy része egyben egy-egy nagy tanár egyéniség alakjának megidézést is szolgálja.

bele2A Költészet Napi versenyen a résztvevők Pék Pál előtt tisztelegtek a város iskoláiból érkezett diákok. A versenyt a mezős Szekeres Anett nyerte, megosztott második lett az ugyancsak mezős Varga Döníz, illetve a kiskanizsai iskola tanulója, Vugrinecz Alex. A harmadik díjat is ketten érdemelték ki: Orsós Tibor a Zsigmondyból és Szabó Aliz a Cserhátiból. (A szavalóverseny résztvevőiről a fotót Hodák Sándor készítette)