Kurt Elling világhírű dzsesszénekes a nagykanizsai fesztiválon

Napjaink egyik legkeresettebb dzsesszénekese, az amerikai Kurt Elling lesz a sztárfellépő az idei Kanizsa Nemzetközi Jazz- és Világzenei Fesztiválon. Az előadó kvintettjével november 6-án játszik a rendezvényen – jelentették be a szervezők hétfőn Budapesten.

A Grammy-díjas 47 éves énekes által vezetett Kurt Elling Quintet háromhetes őszi európai turnéja keretében lép fel a 42 éve indult nagykanizsai rendezvényen. A kilenc országot, tíz várost, köztük a londoni és a szarajevói dzsesszfesztivált érintő koncertsorozaton az idén tavasszal megjelent feldolgozáslemez, a Passion World bemutatása áll a középpontban – mondta Maloschik Róbert, a jazzma.hu főszerkesztője.

Kurt Elling Magyarországon eddig kétszer koncertezett: 2011-ben a Budapest Jazz Clubban lépett fel (akkor még a Múzeum utcában), két ével ezelőtt pedig a Müpában, a Modern Art Orchestra kíséretével. A Kurt Elling Quintetben november 6-án Nagykanizsán Stu Mindeman zongorázik, John McLean gitározik, Clark Sommers bőgőzik, Ulysses Owens Jr. pedig dobol.

    Kovácsné Mikola Mária, a fesztivál vezetője, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója elmondta, hogy a november 6-7-i nagykanizsai fesztiválon a Hevesi Sándor Művelődési Központban fellép a Szőke Nikoletta Quartet (Szőke Nikoletta – ének, Szakcsi Lakatos Róbert – zongora, Barcza-Horváth József – nagybőgő, Csörsz Zoltán – dob), a napokban friss lemezzel jelentkezett 1705 Trió (Kaltenecker Zsolt – zongora, Piri Béla – nagybőgő, Dés András – ütőhangszerek), a Trio Squelini (Szalai Péter – ütőhangszerek, kalimba; Szőke Szabolcs – gadulka, sarangi; Váczi Dániel – szaxofon, kalimba; közreműködik két olasz zenész: David Boato – trombita és Ares Tavolazzi – nagybőgő), valamint a László Attila gitárossal kiegészülő, Vámos Béla által vezetett tízéves Kanizsa Big Band is.

Mint elhangzott, a fesztivál nyitóeseményeként november 6-án a Hevesi Sándor Művelődéi Központban Életünk címmel fotókiállítás nyílik: a tárlat egy országos pályázat legjobb képeire épül, a kiírás altémája idén a dzsessz. Lehota M. János, a nagykanizsai polgármesteri kabinet vezetője beszámolt arról, hogy Nagykanizsa városa idén 4,5 millió forinttal támogatja a fesztivált.