Lassan helyre áll a rend – visszakaptuk az Ady és a Zrínyi utcát

cikkbeHétvégén is dolgoztak a finiserek a város egyik legnagyobb forgalmú kereszteződésében, így vasárnap délben készült fotóinkon már munka utáni és közlekedésre alkalmas állapotokat örökíthettünk meg. Elkészült az aszfalt szőnyeg az Ady – Zrínyi kereszteződésben, és az Ady Endre utca Szent Imre utca – Szemere utca közötti szakaszán is. Most már teljes hosszában járható a Zrínyi utca. Még mindenütt vissza van az útburkolati jelek felfestése. Vasárnap napközben még helyreállító munka folyt a Vörösmarty utca – Sugár út kereszteződésben, és a Vörösmarty utca Sugár út – Kinizsi utca közötti szakaszán.
A Sugár úton kisebb fennakadást okozott, hogy a Batthyány Gimnázium előtt csőtörés volt. A helyreállítás közel kettő órája alatt nem volt víz a Sugár út egy részén, illetve Kazinczy és a Muraközi utcákban.