Lazsnaki kastély – vevő a láthatáron? Akár már ma kiderülhet!

Ahogy arról a 8800.hu-n is olvashattak, ismét napirendre vette a város önkormányzata a lazsnaki kastély értékesítésének ügyét. (korábbi írásunk itt: http://www.8800.hu/aktualis/lazsnaki-kastelyrol-zart-ulesen/ ) Ebben azt is megírtuk, hogy feltételezhetően van jelentkező, akit érdekelne az egyre rosszabb állapotban lévő épület és a hozzátartozó park. Feltételezésünket megerősíti, hogy a január 21-én megjelent a város hivatalos honlapján egy felhívás, mely szerint először ma, azaz február 4-én délelőtt fogadják nyilvános versenytárgyaláson az érdeklődőket. Ha a mai egyeztetés eredménytelen lenne, úgy holnap, illetve jövő héten még kettő alkalommal megismétlik a tárgyalást. A kastély kikiáltási ára nettó 47 millió forint. Az épület és parkja helyi védelem alatt áll, azaz az esetleges vásárlónak a felújításról, átalakításról, illetve minden, az épület küllemét érintő beavatkozásról egyeztetnie kell a hatóságokkal. A felhívás azt is rögzíti, hogy a kikiáltási árnál alacsonyabb ajánlatot tenni nem lehet.