A legjobb 100 zalai cég foglalkoztatja a munkavállalók harmadát (MTI)

Varga Lászlóné, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyugat-dunántúli regionális adó-főigazgatója a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a NAV és a Zalai Hírlap közös TOP 100 – Zala megye gazdasága című kiadványának bemutatóján elmondta: a megye legnagyobb árbevételű cége tavaly a szállítmányozó Gartner Intertrans Kft. volt 32,6 milliárd forintot meghaladó összeggel. A második a Rotary Fúrási Zrt. közel 21,7 milliárddal, a harmadik pedig a Pannontej Zrt. 16,6 milliárd forint bevétellel.

A 2012-es értékesítés nettó árbevétele alapján felállított százas lista mellett a kiadvány az adózás előtti eredmény, a saját tőke és a foglalkoztatotti létszám alapján is rangsorolta a megye 50 első vállalkozását. A szakember azonban jelezte azt is, hogy az adózók 74 százaléka adta csak hozzájárulását nevének szerepeltetéséhez az árbevételi listán, s mindössze 64 százalék vállalta névvel az adózás előtti eredményét.

Varga Lászlóné beszámolt arról, hogy a múlt évben fél százalékkal, 772-ről 776 milliárdra nőtt a legjobb 100 cég nettó árbevétele – ami a teljes zalai árbevétel közel felét teszi ki -, 15 új vállalkozás került a 2012-es listára, és ágazatok szerint a feldolgozóipar és a kereskedelem domináns.

Az adózás előtti eredményt és a saját tőkét tekintve is az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. 3,8 milliárd forintos nyereségével és 26,9 milliárdos tőkeösszeggel szerepel az élen. A legnagyobb zalai foglalkoztató a West Hungary Kft., amely munkaerő-kölcsönző cégként 1058 embert alkalmaz.

A legnagyobb bevételű 100 zalai cég összesen 15 300 embert foglalkoztat, a megye munkavállalóinak egyharmadát – ismertette az adó főigazgató.