Ma soron kívüli önkormányzati ülés Nagykanizsán

A soronkívüliségnek prózai okai vannak. A törvény szerint a települések költségvetését az ország költségvetése elfogadását követően 45 napon belül be kell nyújtani a testületnek. Így a város éves pénzügyi terve megtárgyalásával nem lehetett tovább várni. Emellett gyorsan kell reagálni egy január végén megjelent belügyminiszteri pályázati lehetőségre is. Ettől a város némi forrást remél a palini óvoda felújítására, bővítésére (korábbi írásunk itt:) http://www.8800.hu/gyermekeink/palini-ovoda-van-esely-korszerusitesre/). Egy hónapja módosította, s most ismét megváltoztatja a lakások bérleti díjáról szóló rendeletét az önkormányzat, ugyanis néhány szolgálati lakás esetében elhibázott volt a területi s ennek következtében a bérleti díj besorolás. Folyik tovább az önkormányzat szervezeti korszerűsítése, a hivatal után a gazdasági társaságok következnek. Most a talán legegyszerűbb és már évtizedes elképzelés megvalósításának első lépéseit teszik meg azzal, hogy megkezdik egy társaságba szervezni a városi újságot és a televíziót (erről is irtunk már: http://www.8800.hu/aktualis/media-vallalkozasai-osszevonasara-keszul-az-onkormanyzat/). Nem lesz gyors a folyamat, az előterjesztés most az év közepére teszi az új társaság létrejöttének végső dátumát. A testület ma dönt arról is, hogy kik alkotják az április 6-i országgyűlési képviselőválasztás helyi lebonyolítását felügyelő 3 fős bizottság tagjai és póttagjai.