Ma van a Föld órája – nélkülünk

Ismét kialszanak a fények ma este egy órára a világ számos országában és városában, köztük Magyarországon is a Természetvédelmi Világalapnak (WWF) az energiatakarékosságra és az életmód újragondolására buzdító, Föld órája elnevezésű globális környezetvédelmi kampánya keretében. A Föld órája 2007-ben indult Sydneyből. 2012-ben már 152 ország több mint hétezer települése vett részt az akcióban, amelynek keretében helyi idő szerint 20.30-tól 21.30-ig lekapcsolják a fényeket.

A globális akciót idén Szingapúrban A csodálatos Pókember 2. című film főszereplői indítják el: Andrew Garfield, Emma Stone és Jamie Foxx a Pókemberrel együtt kapcsolják le az ország fényeit 20 óra 30 perckor. Ebben az időpontban több nagyváros is sötétbe borul világszerte, hogy így figyelmeztessék az embereket a Föld erőforrásainak apadására.

A WWF magyarországi szervezete idén is meghirdette a WWF Föld Órája Fővárosa versenyt, amely során kiderül, hogy melyik az ország leginkább környezettudatos települése. A civil akcióba 2012-ben 93 önkormányzat, 2013-ban pedig szintén csaknem száz település regisztrálta magát a foldoraja.hu weboldalon. A megmérettetést idén is az a magyar település nyeri, amelynek arányaiban a legtöbb lakója csatlakozik a környezetvédelmi akcióhoz.

Tavaly a legtöbb felelősen gondolkodó lakost számláló településnek Szigetszentmiklós bizonyult. Arra, hogy melyik város lesz 2014-ben a Föld Órája Fővárosa, szombaton derül fény.

Zalából mindössze kettő település, Zalaegerszeg és Sármellék csatlakozott előzetesen az akcióhoz.