Magyar-szlovén gazdasági kiadvány jelent meg (MTI)

  Az aktuális információkat tartalmazó kötetet szerdán mutatták be Zalaegerszegen.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára köszöntőjében kiemelte: a kiadvány olyan információkat, ismereteket tartalmaz, amely segítséget nyújt mindazon vállalkozásoknak, amelyek Szlovéniában kívánnak üzletet kötni.

Dunai Péter rámutatott: a folyamatosan szűkülő belföldi kereslet abba az irányba tereli a magyar vállalkozásokat, hogy külső piacokat keressenek. A magyar és a szlovén kis- és középvállalkozásoknak számára – ha külpiacra akarnak lépni – a legtermészetesebb közeg a szomszédos ország. A Kárpát-medencei Gazdasági Térség információkkal, partnerkapcsolatok közvetítésével segíti a magyar vállalkozások külpiacra jutását, a partnerek megtalálásában pedig mind a kamara, mind a Kárpát Régió Üzleti Hálózat lendvai irodája is segítséget tud nyújtani.

Mazzag Ferenc, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy az elmúlt időszakban felélénkült a gazdasági kapcsolat a határ menti (magyar és szlovén) vállalkozások között. A kamara információi szerint jelenleg 20-30 magyar, főként építőipai és gépipari vállalkozásnak van szlovén gazdasági kapcsolata, és egyre gyakoribb, hogy szlovén vállalkozások keresnek magyar gazdasági kapcsolatokat.

Ksenija Škrilec, a Szlovén Köztársaság magyar nagykövete szerint a kiadványnak nagy szerepe lehet abban, hogy a vállalkozások jobban megismerjék egymás gazdasági környezetét, és könnyebben találnak újabb lehetőségeket az együttműködésre.

A könyv egységes, áttekinthető információkat nyújt a vállalkozásoknak arról, hogy milyen feltételekkel tudnak céget alapítani Szlovéniában, hogyan vehetik igénybe a határon átnyúló szolgáltatásokat, emellett megismerhetik belőle a jogszabályi hátteret. A szlovén vállalkozások pedig – szlovén nyelven – a magyar gazdasági környezetről kapnak hasonló információkat – ismertette Balogh Géza, a kamara Magyar-Szlovén Tagozatának elnöke.

Tájékoztatása szerint 2010 óta dinamikus növekedés következett be a két ország közötti árumozgásban. A két ország közötti export-import forgalom tavaly elérte az 1,7-1,8 milliárd eurót, ebből a Muravidék 500 millió euróval vesz részt.