Magyar utcai körforgalom – nem kell senkinek a munka

bele2Járművezetők igazolhatják: rendkívül rossz állapotban van a Magyar utca – hetes elkerülő találkozásánál lévő körforgalom burkolata. A megsüllyedt közmű fedőlap, a teherautók által kinyomott, töredezett, folt hátán folt aszfalt miatt ráférne a javítás az egyébként a Magyar Közút Zrt kezelésében lévő szakaszra. A társaság más kisebb, keszthelyi, lenti, zalaegerszegi munkákkal közösen még 2013-ban felhívást tett közzé a javítás elvégzésére – eszerint a körforgalomban, illetve az előtte, utána lévő 150 méteres szakaszon a meglévő burkolat felmarása után a kopóréteget kellett volna lecserélni. Mint a napokban kiderült, a pályázat eredménytelenül zárult, ugyanis a munkák elvégzésére egyetlen ajánlat sem érkezett. Ez pedig azt jelenti, hogy – egy újabb, remélhetőleg sikeres pályázatig – marad minden a jelenlegi állapotban.