Márciusban ismét indul a biciklis adománygyűjtő kampány – befutó a Tour de Zalakaroson

Márciusban ismét elindítja biciklis adománygyűjtő kampányát a KézenFogva Alapítvány, a kezdeményezéshez várják a csatlakozókat.

reg_foto_1A KézenFogva Két Keréken kampány keretében március 15. és június 30. között a tervek szerint összesen 25 ezer kilométert tekernek le a résztvevők, és minden megtett kilométerrel 20 forintot gyűjtenek a fogyatékos gyermekeket nevelő családok támogatására – közölte az alapítvány az MTI-vel.

A biciklis akcióhoz csatlakozóknak regisztrálniuk kell a www.ketkereken.kezenfogva.hu honlapon és teljesítménynaplót vezetni. A barátok és ismerősök a kilométerek megvásárlásával támogathatják a kampány megvalósítását.

A közösségi adományszervező program célja minél több embert megszólítani és adományt gyűjteni. Az alapítvány emellett márciustól havonta egyszer bringatúrát szervez, amelyeken látássérültek is részt vesznek tandem kerékpáron. A legkitartóbb kerékpárosokkal pedig a Tour de Zalakaroson zárják a tavaszi kampányt.

fejlc_1000x145_hu

A tavalyi tesztfázisban 234 ezer forint gyűlt össze a jótékonysági kampányban: ebből 157 ezer forintot a fogyatékos gyermekek felügyeletére, 49 ezer forintot a családokat segítő információs központra, 28 ezer forintot a családok jogsegélyszolgálatára költöttek.