Még a koncentrációs táborban is képes volt a zene erejével vigaszt nyújtani sorstársainak – Ma koncert Pauk Anna emlékére

Pauk Anna 1910-ben született Nagykanizsán és a Városi Zeneiskolában kezdte meg zenei tanulmányait. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett zongora- és énektanári diplomát 1933-ban, majd nagybőgő szakon is levizsgázott.

A második világháború kitöréséig nagybőgősként és énekesként rendszeresen szerepelt külföldön. 1944-ben deportálták, megjárta Auschwitz, Birkenau, Sömmerda, Gelsenkirchen táborait.

Még a koncentrációs táborban is képes volt a zene erejével vigaszt nyújtani sorstársainak. Az általa vezetett gyermekkórus adta elő Theresienstadtban – a szülővárosából, Nagykanizsáról elhurcolt gyerekek részvételével – Hans Krása Brundibár című gyermekoperáját.

1945 júniusában tért vissza Nagykanizsára, majd 1948-tól haláláig Budapesten élt. A Magyar Rádió Énekkarának énekese, majd korrepetitora volt. 1958-1973 között a Weiner Leó Zeneiskola tanáraként tevékenykedett, 1973-tól 1977-ig a Vándor Kórus hangképző tanáraként működött. 1981-től a Tomkins Énekegyüttessel dolgozott.

Európa számos országában fellépett, énektanári munkáját 1976-ban Kiváló Pedagógus címmel ismerték el. Élettörténetét „Az 12539-es fogoly” címmel írta meg. (forrás: www.fszek.hu)

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Thúry György Múzeum ma, hétfőn este 19 órakor a Medgyaszay Házban koncertet rendez Pauk Anna emlékére. A Magyar Holokauszt Emlékév megemlékezéseihez kapcsolódó, belépődíj nélkül látogatható program fellépői:

Csavlek Etelka, Liszt-díjas és Érdemes Művész énekművész

Csák József, a Magyar Állami Operaház magánénekese

Dobra János, Liszt-díjas és Érdemes Művész karnagy, a Tomkins Énekegyüttes vezetője

Fekete László énekművész, a budapesti Dohány utcai Zsinagóga főkántora

Fellegi Ádám, Liszt-díjas zongoraművész

Horváth Mária énekművész

Malina János zenetudós, zeneesztéta

Pánics Lilla színművész

Salgó Tamás, a Magyar Állami Operaház korrepetitora