Megvertek egy biztonsági őrt Zalaegerszegen

A zalaegerszegi kórház egyik biztonsági őrét verte meg a gyanú szerint két férfi Zalaegerszegen 2014. február 11-én 14 óra után nem sokkal. A két férfi egy üzletben látta meg a biztonsági őrt, akivel egy korábbi nézeteltérésük miatt szóváltásba keveredtek, szidalmazni és fenyegetni kezdték. A két férfi távozott a boltból, majd megvárták a 34 éves vagyonőrt és egyikük ököllel arcon ütötte, a férfi előrehajolt, ekkor a másik pedig orrba térdelte. A bántalmazásnak az arra járó gyalogosok vetettek véget. A zalaegerszegi rendőrök a két támadót elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 49 éves S. Károly és a 48 éves N. Ferenc ellen. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.